Szórakozás kategória 2012 májusi hírei
CineStar - 2012. május 23. 18:40
Will Smith már az 1997-es Men In Black - Sötét zsaruk harmadik részénél tart, így ismét csak reflektorfénybe került. Sokan kíváncsiak rá, mely filmjeinek tervez folytatást, s most egy interjú során erről is beszélt egy keveset.
Globalgame.hu - 2012. május 23. 17:51
Úgy tűnik, az elemzők nagyon óvatosan fogalmaztak pár héttel ezelőtt: akkori "jóslatuk" úgy szólt, hogy a Diablo III év végére fogja elérni az 5 milliós álomhatárt, ám ezt majdhogynem az első 24 órában teljesítette a Blizzard játéka!
CineStar - 2012. május 23. 17:36
Örök dilemmával találom magam szemben, akárhányszor csak meglátom a Hófehér és a vadász egy-egy anyagát: vajon a castingért felelős illetékes hova tette az eszét a válogatáskor?
CineStar - 2012. május 23. 16:45
Az egykoron szebb napokat is megélt színész mára már csak árnyéka önmagának, amelyet annak rendje és módja szerint ki is figuráz a legújabb Piranha 3DD rá fókuszáló előzetesében.
CineStar - 2012. május 23. 15:50
Nemsokára érkezik az Anchorman folytatása, amiben betekintést nyerhetünk a '70-es évek televíziózási szokásaiba. Ekkor még léteztek sztárbemondók, akiket egy nemzet imádott. A tovább mögött megnézhetitek a legelső előzetest.
CineStar - 2012. május 23. 14:42
F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regényének adaptációjából Baz Luhrmann készít egész estés, 3D-ben tervezett filmet, amelynek álomstábja van, és befutott az első kiváló trailere is.
CineStar - 2012. május 23. 13:30
Néhány kiváltságos újságírónak megadatott az a lehetőség, hogy a cannes-i filmfesztiválon hét egész percet tekintsen meg a várva várt Tarantino-westernből, a Django Unchained-ből. Megosztották véleményüket, most ezekből szemezgetünk.
SG.hu Film - 2012. május 23. 13:00
A TV2 gondolt egyet és úgy döntött, hogy egy ideig nem fog kiemelt tévésorozataiból friss epizódokat adni. Kérdés, hogy lesznek-e új szériák a csatornán?
Globalgame.hu - 2012. május 23. 12:39
A Capcom Germany által nemrég bemutatott fejlesztői naplóban megismerkedhetünk a Lost Planet 3 első gameplay momentumaival. A látottak alapján elmondható, hogy a Spark Unlimited fejlesztésében készülő játék elég erős Dead Space beütéssel bír, ráadásul ezt a srácok egy percig sem titkolják.
CineStar - 2012. május 23. 12:00
Ma, azaz május 23-án jelenik meg DVD-n a Muppets, amelyhez kapcsolódóan az InterCom egy játék keretében egy darab plüssfigurát ajánl fel a kedves olvasóinknak.
CineStar - 2012. május 23. 10:40
Minden magára valamicskét is adó nagyobb film marketingesei legalább egyszer megjátsszák a karakterposztereket, nem történt ez másként A sötét lovag: Felemelkedés esetében sem.
Globalgame.hu - 2012. május 23. 10:12
A Take-Two nemrég nyilvánosságra hozott üzleti jelentéséből megtudtuk, hogy már most 3 millió eladott példánnyal büszkélkedhet a Max Payne 3, illetve a játék PC-s verziójának csúszásával is szembesülnünk kellett.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:50
Sacha Baron Cohen hiába promózta hatalmas lelkesedéssel új filmjét, A diktátort, a premier nem úgy sikerült, ahogy azt a gyártó stúdió tervezte, a kirobbanó siker elmaradt.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:40
Egész elvetemült poénokkal szórakoztatott A diktátor, s a hazai közönség ezt honorálta is a jegyvásárlással, még akkor is, ha Sacha Baron Cohen a Borat és a Brüno után stílust váltott.
CineStar - 2012. május 23. 9:35
Sugározz fel, Scotty - így hangzik a modern popkultúra egyik leghíresebb szólása.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:30
Taylor Kitsch-nek az idei év eddig nem hozott sok szerencsét, hiszen a John Carter nagy bukása után a Csatahajó is komoly veszteségeket fog elkönyvelni. Legközelebb Oliver Stone új filmjében játszik.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:20
Először akadt ki hivatalosan nagy hollywoodi stúdió a másolatfilmeket gyártó Asylumra, melynek eredményeként utóbbi kénytelen volt megváltoztatni egyik filmjének címét.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:10
Amerikában 463, Amerikán kívül pedig már 723 millió dollár bevételnél tart A bosszúállók, de a film még nagyon sokáig fog bevételeket hozni a gyártó Disney stúdiónak.
SG.hu Film - 2012. május 23. 9:00
Pár éve még hatalmas fölénnyel vezetett a nézettségi versenyben a Barátok közt, azonban az RTL Klub szappanoperáját nemrég a TV2 napi sorozata is elkapta.
CineStar - 2012. május 23. 8:25
Igen szépen kezdett a nemzetközi piacon Sacha Baron Cohen új filmje, A diktátor: az első öt nap alatt csaknem 31 millió dollárt hozott.
SG.hu Játék - 2012. május 23. 0:44
Hivatalos megjelenési dátumot kapott az Aliens: Colonial Marines.
SG.hu Játék - 2012. május 23. 0:00
A jelek szerint Halál saját testvérével is összecsap.
SG.hu Játék - 2012. május 22. 23:12
PC-n is megjelenik az új Devil May Cry.
SG.hu Játék - 2012. május 22. 22:56
Új befejezéssel jön a Mass Effect 3 Extended Cut.
SG.hu Játék - 2012. május 22. 22:15
Május 29-én jelenik meg a Batman: Arkham City utolsó DLC-je, melyben Harley Quinn szeretne bosszút állni kedvese haláláért.
CineStar - 2012. május 22. 21:00
Egyre közelebb van augusztus, s egyre több anyag kerül fel a netre John Hillcoat szórakoztatónak ígérkező gengszterfilmjéből. Ezúttal két rövid videót kapunk, hogy már a film előtt ismerkedjünk a karakterekkel.
Globalgame.hu - 2012. május 22. 20:12
Amerikában már a mai napon elérhetővé váltak a Ghost Recon: Future Soldier konzolos (PS3, Xbox 360) verziói, de holnapután már itthon is felkerülnek a boltok polcaira. Az embargó lejártával az első pontszámok is befutottak.
CineStar - 2012. május 22. 20:02
Elérkezett ez a nap is. Annyiszor tolták el a forgatás időpontját, hogy félő volt, nem is készül el ez a film. De pozitív hírek érkeztek, így már biztos, hogy nemsokára újabb Farkas-filmet nézhetünk a mozikban.
CineStar - 2012. május 22. 19:19
Andrew Dominik ígéretes adaptációját ezentúl ne Cogan's Trade néven keressétek, az ugyanis megváltozott, és helyette a Killing Them Softly cím alatt hivatkozunk majd a filmre.
CineStar - 2012. május 22. 18:05
Az MGM úgy gondolta, hogy a tervezett feldolgozásai közé beilleszt egy igazi nagy klasszikust és megnyer hozzá egy húzónevet. Úgy alakult, hogy ez a klasszikus az 1960-as John Sturgess-western, A hét mesterlövész lesz, a sztár pedig Tom Cruise.
Cívishír Időjárás - 2012. május 23. 8:03
Álljon a sarokba öt percre valamennyi meteorológus! Felejtsük el a visszaszámlálást, majd jön a vihar, amikor jön.
Cívishír Időjárás - 2012. május 22. 20:35
A közel Kecskemét méretű keleti-franciaországi Nancy városát hömpölygő víz árasztotta el ma virradóra.
Cívishír Időjárás - 2012. május 22. 8:08
Nem ért ide hétfőn a szélvihar-zápor-zivatar, de jó ez így, maradhat a 28 fok, bár a kívánságaink nem sokat nyomnak a latban...
Napidoktor.hu - 2012. május 23. 19:00
Magyarországon a 65 év alatti lakosság körében a szív- és érrendszeri betegségekben háromszor annyian halnak meg, mint Európában átlagosan!
Autómenedzser - 2012. május 23. 19:06
Súlyos sérüléseket szenvedett annak teherautónak az utasa, ami kedden egy ház falának csapódott, Szombathelyen -...
Népszabadság Utazás - 2012. május 23. 11:56
A fúziós konyha keresztapjának nevezet Peter Gordon mutatta be séftudományát Budapesten. A vendégek előtt, mintegy látványkonyha-szerűen keverte az ízeket és varázsolt különleges, de ízletes falatokat az asztalokra.
Mfor.hu Lakásmustra - 2012. május 23. 16:10
Éves összehasonlításban 3,3 százalékkal 343 ezerre emelkedett az amerikai új lakáseladások száma áprilisban.
Ebroker - Tőzsde, vállalatok - 2012. május 23. 18:23
A mai napon a Masterplast Nyrt. részvényeiből a Concorde Értékpapír Zrt. tőzsdei részvényaukciót szervezett, melyen a Budapesti Értéktőzsde 9 szekciótagja vett részt. Az aukció során 1 140 931 darab részvény kelt el 630 forintos áron. Így a pénz befolyását követően a Masterplast Nyrt. 718 786 530 forintos alaptőke emelést hajthat végre - közölte a társaság. 2012. március 21-én a vállalat már lebo...
Mandinersport Videó - 2012. május 23. 17:11
László Jánossal, a Magyar Kerékpárosklub elnökével tesztelte az Andrássy út új bringasávját az MNO. [...] Bővebben!
Isite.hu - 2012. május 23. 19:07
Haha, már készültetek, hogy majd idén újra előhúzhatják a szokásos kártyát, hogy "még mindig a régi engine". Nos, tulajdonképpen továbbra is a régi engine mozgatja majd a játékot, s...
tovább
