Egészség
Egészség kategria 2018 jniusi hrei
Lapok:    2  3  4  5  6  7  8  >>
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 22:12
A horkolással, légzéskihagyással járó alvászavar inkább a férfiak betegsége, míg az inszomniások, az álmatlanságban szenvedők között jóval több a nő - összegzi a tapasztalatokat dr. Faludi Béla neurológus, a pécsi Alváslaboratórium vezetője. A laborban alvás közben, bedrótozva rögzítik a páciens szemmozgását, az agyi elektromos tevékenységet, a horkolás hangját, valamint a légáramlást.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 16:07
A WHO adatai szerint az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban a szív- és érrendszeri betegségek állnak a halálozási statisztikák élén. Az ezredforduló utáni években a világon évente mintegy 17 millió ember halt meg ilyen betegségekben, mely az összhalálozás 29 százalékát jelentette.
Informed.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 14:32
Nagy riadalmat okozott, amikor az USA-ban 1976-ban háborús veteránok találkozóján egy addig ismeretlen légúti betegség lépett fel, mely gyorsan terjedt és nagy halálozással járt. A megbetegedettekről mint volt légiósokról kapta a legionárius-betegség a nevét.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 12:51
A gyomorfekély (ulcus ventriculi) a gyomornyálkahártya folytonosságának megszakadása legalább 5 mm kiterjedésű területen. A fekély mélységben a nyálkahártya különböző rétegeit érintheti.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 11:07
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
Informed.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 10:13
Sok emberben felmerül, hogy hogyan tudna lefaragni az egészségügyi kiadásaiból. Ezen a Most összefoglaljuk azokat a szempontokat, amelyek meghatározhatják az elkerülhetetlenül fontos vizsgálatokat, illetve a spórolás lehetőségeit is.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 30. 9:41
Az arthritis psoriatica (AP) egy krónikus szisztémás gyulladásos reumatológiai megbetegedés, melyben az ízületek gyulladása (arthritis) a bőr betegségével - psoriasisos elváltozásával - társul.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 23:11
Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szél Ágoston leköszönő rektor és az egyetem vezetősége jelenlétében tette le esküjét az egyetem 2018. július 1-től hivatalba lépő új rektora, Dr. Merkely Béla. A Semmelweis Szalonban tartott beiktatási ceremónia egy korábban elveszett hagyományt elevenített fel, jelképezve ezzel a tradíció és az innováció összefonódását az egyetem életében.
Informed.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 21:10
Immunhiányos betegség esetén az immunrendszer egy része nem látja el tökéletesen feladatát.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 20:41
A körömgomba egy nagyon makacs fertőzés, mely érintheti a lábujj és a kéz körmeit is. Számos olyan, vény nélkül kapható készítmény reklámjával találkozhatunk, melyek gyors megoldást ígérnek a körömgomba-fertőzés felszámolására. Mit kell tudni ezekről a készítményekről, mi alapján választhatunk?
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 19:53
A mesterséges intelligenciára épülő, gépi tanulási módszerekkel támogatott sejtszintű analízis tudományterülete napjainkra olyan fejlettségi szintet ért el, ami korábban elképzelhetetlennek tartott perspektívákat vetít előre.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 18:25
Szűcs Adriána nem hagyja, hogy rákos megbetegedése az álmai útjába álljon: bár jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll, bejutott a legszebb 24 lány közé.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 14:45
A kullancsencephalitis a kullancsokban élősködő flavivírusok által terjesztett betegség, tünetei a kullancscsípést követően néhány napon belül jelentkező magas láz, idegrendszeri görcsök, tudatzavar lehetnek.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 13:30
A pajzsmirigy-alulműködést legtöbbször a jód hiányához kapcsolják, melynek magyarázata, hogy e zavart gyakran ezen ásványi anyag hiánya okozza.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 11:25
A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekeverednek, különösen, hogy mindkettőt ellenőrzik is a kivizsgálás során. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta elmagyarázza a fogalmakat és azt, mire utalhat a magas vérnyomás mellett jelentkező alacsony pulzusszám.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 9:41
A stroke vészhelyzetet jelent: azonnali kezelése az élet és a halál, de legalábbis a kevesebb, illetve a több károsodás kérdését dönti el. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a kialakuló életminőség-romlás mértékét.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 29. 5:21
A gyerekeknél előforduló fogbalesetek időben történő szakszerű ellátása csak nagyon ritkán valósul meg. Pedig az időben történő ellátás fogat menthet, különösen a tejfogak tekintetében.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 18:37
2018 júniusától a Péterfy Sándor Utcai Kórházban működő Affidea Képalkotó Diagnosztikai Központ - egyetlen hazai diagnosztikai centrumként - meghívást kapott az Európai Bizottság és az Európai Radiológus Társaság közös hároméves European Study on Clinical DRLs (EUCLID) elnevezésű kutatásába.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 17:30
56 ország közel 200 versenyzőjével küzd majd meg a nemzetközi innovációs verseny fináléjában a Semmelweis Egyetem IV. éves orvostanhallgatója, Havlik Károly, a Falling Walls Lab magyarországi fordulójának nyertese.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 14:05
A daganatos betegségek tünetei nem mindig egyértelműek, így eleinte a rákos betegségeknek sincsenek feltűnő jelei. Néhány tünet azonban a szervezetben lévő rosszindulatú daganatra utalhat.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 11:25
A mélyvénás trombózis kezelésének elsődleges célja a vérrög növekedésének megakadályozása, a későbbiekben pedig a trombus ismételt kialakulásának megelőzése. A terápiára gyógyszerek, műtéti megoldások és gyógyászati segédeszközök is rendelkezésre állnak.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 9:41
Az évszakok váltakoznak, bizonyos vírusok viszont egész évben támadhatnak. Ilyen az ajakherpesz vírusa is, mely a meleg, napos időben is fertőzhet. Tippjeink segítségével azonban megelőzhető, hogy tönkretegye a nyarat!
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 28. 5:21
Létezik egy rejtélyes betegség, amiről inkább azt kellene mondani, hogy retrospektíven felismert állapot. A talk and die szindróma jelentése: beszél és meghal.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 20:01
Cikkünkben a bőr ápolásával, betegségeinek kezelésével kapcsolatos néhány tévhit eloszlatását kívánjuk elősegíteni.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 18:31
A migrén krónikus betegség, amelyet gyakran nem diagnosztizálnak és ezért nem is kezelnek megfelelően. Súlyos vagy szokatlan tünetek esetén keresse fel kezelőorvosát!
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 17:25
Itt a nyár, egyre többen pattannak biciklire, húznak futócipőt. De vajon jót tesznek-e ezzel a térdízületüknek, különösen, ha az eleve problémás? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista erre a kérdésre adott választ.
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 14:45
Mik azok a tudnivalók, melyekkel mindenképpen tisztában kell lennünk pulzusunkkal kapcsolatban?
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 13:01
A fokozott gázképződés sok esetben kellemetlen lehet, pedig teljesen természetes, mindennapi folyamat. Az emésztőrendszerben megjelenő gázbuborékok számos okra visszavezethetők: például a túlzott levegőnyelés vagy a táplálkozási szokások megváltozása is kiválthat puffadást, de néhány betegség (pl. ételallergia vagy -érzékenység), továbbá a nehezebben emészthető ételek és szénsavas italok is vezethetnek a panaszok megjelenéséhez.
Informed.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 11:54
Néhány betegségben a vérlemezkék száma normális, de a működésük kóros, így nem képesek a vérzés megelőzésére. Az ilyen vérlemezke-rendellenességek lehetnek örökletesek (például a von Willebrand-betegség), vagy szerzettek (például néhány gyógyszer esetén).
Webbeteg.hu Betegségek - 2018. jnius 27. 11:25
Tovább nőtt a kanyaró halálos áldozatainak száma Ukrajnában: egy nyolcéves gyermek halt bele a fertőzésbe az ország déli részében lévő Mikolajiv megyében.
Lapok:    2  3  4  5  6  7  8  >>
Idkp.hu - 2018. jlius 4. 11:45
Heves zivatarok s sok felhszakads jellemezte a nyr els hnapjt, tbbszr frisstette hidegfront a levegt, majd lass melegedssel trtek vissza a 30 fokok.
kpnyeg.hu - Kzp-Magyarorszgi idjrs-elrejelzs, 15:15
Idkp.hu - 2018. jlius 3. 15:15
Aktulis idjrs:Budapest: 25°C, 9.36 km/h/NY-i szl, kzepesen felhs Elrejelzs: Ma: Hmrsklet: min 18°C, max 27°C Id: gyengn felhs Holnap: Hmrsklet: min 16°C, max 28°C Id: kzepesen felhs 15 napos idjrs-elrejelzs a Kpnyeg.hu oldalon!
Idkp.hu - 2018. jlius 3. 12:54
Visszatr a meleg nyr, azonban a megszokott zporok, zivatarok sem maradnak majd el a ht htralv rszben.
Webbeteg.hu Betegsgek - 2018. jlius 4. 9:41
A szvinfarktus gyakran nem jr olyan drmai tnetekkel, mint ahogy azt a tvben vagy a moziban lthatjuk. Sokaknl a tnetei kevsb kifejezettek, st vannak olyanok, akiknl egyltaln nincsenek szlelhet jelek!
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
Ebroker - Ingatlan - 2018. jlius 4. 3:00
Varga Mihly pnzgyminisztert krdeztk az Infordi Arna cm msorban, tbbek kztt az 5%-os laksfa hosszabbtsval kapcsolatban, amire elg egyenes, mr-mr egyrtelm vlaszt adott. A hazai laksszakma mr rgta vrja a dntst arrl, hogy mi lesz a 2019. vgig szl hatridvel, amire a kormnyzat szerepli mr hnapok ta gy reaglnak, hogy a hatrid msfl v mlva lejr s a hoss...
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
PCforum.hu - 2018. jlius 4. 9:30
Br az Intel hivatalosan mg nem jelentette be ket, mris lebuktatta legels kilencedik genercis Core processzorait. A chipgyrt ugyanis egy, a lapkihoz kszlt mikrokd frisstsrl szl dokumentumban vletlenl megemltett prat a 9000-es modellszmmal rkez processzorokbl is.