Gasztronómia
Hír:
Borászportál.hu - 2017. november 7. 11:29
November 11-én 11 órakor flashmobbal valamint libanapi étel- és újborkóstolóval ünneplik a Budai Várban a Szent Márton napját, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak. Többek között ez derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség Libalakoma sajtótájékoztatóján a Hold utcai piacon, amely az ügynökség őszi belföldi kampányának volt a része.   A november 11-i esemény alkalmából az ország húsz ismert séfje érkezik a Várba, hogy egyedülálló kóstolót kínáljon saját készítésű libafalatjaiból. A libafalatok mellett az érdeklődők megkóstolhatják az idei év hazai újbor termését is, amelyek az ország több borvidékéről érkeznek.   A Mátyás templom közvetlen környékén szervezett eseményen a liba és az újbor mellett szerepet kap a Szent Márton legendában szereplő piros palást is, ennél többet azonban egyelőre nem árulnak el a rendezők. Az esemény teljesen ingyenes, beleértve a kínált liba- és borkóstolót is, mely a készlet erejéig biztosítanak a szervezők.   A libanapi étel- és borajánlónkról bővebben itt olvashattok.  
Hrek percrl-percre
Hrom hetet csszik a Past Cure
Isite.hu - 2018. janur 18. 12:05
letjeleket adott az Underworld Ascendant
Isite.hu - 2018. janur 18. 12:05
Mikls Edit: Prblok nem csggedni
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 12:03
Kabai Domokos Lajos (Bekilts blog): Sztja az oroszok dht az EU
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 11:51
Mt T. Gyula (Pesti Srcok): Marci felkp s al ll
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 11:41
l Anita (Heti Vlasz): Gerb gnes mennybe megy
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 11:34
Kiderlt, mikor debtl a Mercedes vadonatj F1-ese
F1vilg.hu - 2018. janur 18. 11:04
Elkezddtt a GDDR6 memrik tmeggyrtsa a Samsung-nl
PCforum.hu - 2018. janur 18. 11:00
A McLaren is bejelentette autbemutatja idpontjt
F1vilg.hu - 2018. janur 18. 10:52
Lotte (Niszem blog): Merre van az iskola?
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 10:50
A Remedy szerint tl drga a jtkfejleszts
SG.hu Jtk - 2018. janur 18. 10:45
Slyos betegsget jelezhet a "pkhas" gyermekeknl
Csaldinet.hu Cikkek - 2018. janur 18. 10:33
Kikapcsolhat lesz az akksi lassts
Telefonguru.hu - 2018. janur 18. 10:31
Van Damme s Lundgren jabb kzs filmet forgatott
SG.hu Film - 2018. janur 18. 10:29
Objektv hr - 2018. janur 18. 9:38
Egy gyalogos frfi vesztette lett a Nyrlrincnl trtnt balesetben - rteslt az OBJEKTV Hrgynksg a megyei RFK sajtszolglattl.
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
Plyzatihrek.eu - 2018. janur 17. 14:05
Csaknem 18 millird forint tmogatst kap tbb mint 1200 nkormnyzat belterleti utak, jrdk, hidak feljtsra - kzlte a nemzetpolitikrt felels llamtitkr, a bonyhdi vlasztkerlet orszggylsi kpviselje szerdn Hgyszen. 
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
SG.hu Mobil - 2018. janur 18. 8:47
A trsasg bizonyos termkei tbb adattal terhelik le a vezetk nlkli hlzatokat, mint amennyit a routerek fel tudnak dolgozni.
Gasztronómia kategória további hírei
Borászportál.hu - 2018. janur 18. 10:05
A magyarok 96 százaléka hazai sört fogyaszt – legalábbis ezt állítják a beerporn.hu 2017 őszén indított online felmérésének kitöltői. A sörfogyasztási szokásainkat vizsgáló internetes kérdőivet összesen 3315-en töltötték ki. Az is kiderült többek között, hogy a magyar sörfogyasztók csaknem 40 százaléka hetente fogyaszt sört, 32 százalékuk hetente többször is, 100-ból nyolcan pedig naponta. A válaszadók kétharmada a csapolt sört részesíti előnyben, 29 százalék választja az üvegest, 4 százalék pedig a dobozost, ha mindhárom kiszerelés elérhető. Ha a magyarok mégis import sörre fanyalodnak, akkor a cseh sörök a nyerők, őket követik népszerűségben a német és a belga sörök. A felmérésben résztvevők háromnegyede állítja, hogy fogyaszt kisüzemi söröket. Szintén jól kiadja a kérdőív a másik jelenleg tapasztalható nagy divatirányzatot, az IPA sörök népszerűségét. A megkérdezettek 80 százaléka a kedvelt sörök közé sorolta. A stoutokat és a portereket 40 százalék jelölte be.  
Borászportál.hu - 2018. janur 17. 14:03
A villányi Gere Attila Pincészet már 2010 óta foglalkozik a bortermelés mellett a szőlőmag és -héj feldolgozásával. Ez a folyamat ma már teljes egészében a pincészet saját üzemében, saját, bio művelésű szőlőterületek alapanyagának felhasználásával zajlik.  A szőlőmagból egyrészt szőlőmag olaj, másrészt pedig szőlőmag őrlemény készül. Az összegyűjtött magból először kipréselik az olajat, majd ezután megőrölik. Mivel a szőlőmag egészben vagy csak szimplán szétrágva nem tudja kifejteni jótékony hatását, ezért mindenképpen szükséges a porítása, hogy a benne rejlő hatóanyagok a felszínre kerüljenek. Található a kínálatban kékszőlőmag, és -héj mikro őrlemény, az első olyan hazai szőlőmag termék, amely speciális mikro őrlési technikával készül, így az értékes bioaktív anyagok felszívódása rendkívül hatékony.        2012-ben bizonyítást nyert, hogy a Gere féle szőlőmag- és szőlőhéj őrlemény rendelkezik a szőlő legjelentősebb antioxidáns vegyületeivel (quercetin, malvidin, rutin, rezveratrol). A Pácsi Tudományegyetemen végzett állatkísérletek egyértelműen alátámasztották a gyulladásos folyamatok, így a daganatok kialakulásában betöltött gátló hatását és a szív oxigén hiányos károsodásának kivédésében betöltött jótékony hatását. A mag további, jótékony alkotóelemei közé tartozik a boron, bioflavin, P-vitamin, a kálium, nátrium, kalcium, magnézium, illetve bizonyos nyomelemek, mint a vas, réz, molibdén, mangán stb., amik a polifenolokkal együtt védik idegrendszerünket.   1936-ban Dr. Szentgyörgyi Albert (a C-vitaminnal kapcsolatos munkájáért 1937-ben kapott Nobel-díjat) írt először a szőlőmag kedvező hatásáról.
Borászportál.hu - 2018. janur 17. 14:00
A Borkollégium immár 25 éve a hazai borszakértő képzés meghatározó szereplője. A borismereti kurzusok és tanfolyamok egészen az első lépésektől végigvezetik a borok világa iránt érdeklődőket akár a nemzetközi szinten is elismert borszakértői szintig.
Borászportál.hu - 2018. janur 17. 11:21
Az ausztriai Graz-ban rendezik idén a Concours Mondial du Sauvignon-t. A március 2-3-án zajló verseny a világ egyik legnagyobb presztizsű fehérboros seregszemléje. Tavaly 22 országból összesen 861 bort küldtek be, ezeket egy 65 tagú, nemzetközi borszakértőből álló zsűri véleményezte. A sauvignon blanc a 21. század egyik feltörekvő szőlőfajtája. Az ezredforduló óta a világban megduplázódott a termőterületeinek nagysága, ma a világ 8. legnagyobb mennyiségben termesztett borszőlője. Tavaly óta van már Nemzetközi Sauvignon Blanc nap is.
Borászportál.hu - 2018. janur 16. 10:54
A Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2018 januárjától új munkatársat keres szőlész munkakörbe.
Borászportál.hu - 2018. janur 15. 15:37
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Dél-Afrika nyugati részét sújtó súlyos szárazság és vízhiány (ami miatt már a főváros vízellátása is veszélyben van) a 2018-as szőlőtermésre is hatással lehet. Becslések szerint, ha nem áll be jelentős fordulat az időjárásban, akár 50%-os is lehet a terméscsökkenés a tavalyi évhez képest. A Francois Viljoen, a dél-afrikai borászatokat összefogó VinPro egyik vezetője szerint mostanáig a kelleténél 40-60%-kal kevesebb vizet kaptak a szőlők Dél-Afrikában. Enyhíti a mostani szárazság hatásait, hogy tavaly októberben és novemberben nagy esőzések voltak a térségben. Azt megelőzően, szeptember végén, viszont több régióban is fagykárról számoltak be a gazdák, ami valószínűleg szintén visszaesést fog hozni.   Viljoen emlékeztetett, 2017-ben is szárazság tombolt az országban, még ha nem is ilyen mértékű, mégis majd másfél százalékkal több szőlőt tudtak szüretelni az előző évhez képest, „mivel a száraz, szeles időjárás miatt sokkal kevesebb volt a kártevő és végig egészséges tudott maradni a szőlő”. Miközben a mennyiséget illetően komoly félelmek vannak, a várható minőséget tekintetében a dél-afrikai borászok egyöntetűen pozitívan nyilatkoznak eddig az évről.  
Borászportál.hu - 2018. janur 15. 13:00
A Magyar Sommelier Club idén is meghirdeti a Nemzetközi A.S.I. Sommelier Diploma (International A.S.I. Sommelier Diploma) megszerzésének lehetőségét egy kétlépcsős vizsga keretén belül, az Association de la Sommellerie Interantionale támogatásával. 
Borászportál.hu - 2018. janur 13. 8:13
Szeretnéd megismerni a Magyarországon kívüli borvilágot is, de nem tudod, miként tedd meg az első lépéseket? Három egyszerű tanáccsal segítünk a külföldi borok felfedezésben.
Borászportál.hu - 2018. janur 11. 13:00
A 2018 februárjában érkező Magyar Borok Bálja immár 13. alkalommal hirdeti: a jó bor táncba visz. A borszakma kiválóságai, az ország aktuális csúcsborai, egy lenyűgöző ételsor és hajnalig tartó tánc várja az év legexkluzívabb boros eseményére érkezőket. Mindehhez pedig elég akár egy kedvezményes árú sétálójegyet venni!
Borászportál.hu - 2018. janur 11. 11:46
Orvosságos üvegtől rajnai palackon át sok mindenbe töltötték a 19. századig a leghíresebb magyar bort. A körülmények összejátszásának hála, az 1800-as évek végére megszületett a ma is használatos jellegzetes palack.  
Idkp.hu - 2018. janur 17. 21:10
A tlies idjrs s a hgyk htftl Eplny, szerdtl Mtraszentistvn, Visegrd s Kkestet splyit is alkalmass tettk a csszsra.
Idkp.hu - 2018. janur 17. 21:09
Jn a hideg, most rdemes megtanulni selni. Dobd le gtlsaid s tanulj meg selni Eplnyben!
Idkp.hu - 2018. janur 17. 15:57
A htvge nhny fokos lehlst hoz, de eltte, utna enyhbb lesz az id.
Webbeteg.hu Betegsgek - 2018. janur 18. 10:25
Szmos tnyez nveli a stroke kockzatt, melyek egybknt a szvinfarktusnak is rizikfaktorai. A stroke kockzata egszsges letmddal nagymrtkben cskkenthet.
Mandiner Aut aktulis - 2018. janur 18. 12:35
A DK annyira mr nem merlt el a tmban, hogy szrevegye, Krptaljn a nemzeti identits s az anyanyelv megrzsnek egyik legnagyobb tmasza az egyhz. [...] Bvebben!
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
Ebroker - Ingatlan - 2018. janur 18. 10:25
Tovbbra sem tudott emelkedni a mg mindig rekordalacsony szinten ll resedsi rta, az irodapiac azonban fontos fordulpont eltt ll. A tavalyi utols negyedvben kzel 68 ezer ngyzetmterrel bvlt a hazai irodallomny, a kvetkez vekben azonban ennl jelentsen nagyobb volumenben adhatnak t j terleteket, ami az vek ta tart resedsi rta emelkedst hozhatja el - derl ki a BRF leg...
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
HVG.hu itthon - 1970. janur 1. 1:00
Isite.hu - 2018. janur 18. 12:24
Izgalmas teaser trailer bukkant fel nemrgiben a Dead by Daylight hivatalos Youtube-csatornjn, aminek ksznheten megtudtuk, hogy ki lehet majd a npszer multis akcijtk kvetkez ... tovbb